Hogyan született a GYÖNGY KRISTÁLY Group Kft.?

Hegyi Juliannával, a GYÖNGY KRISTÁLY Group Kft. ügyvezetőjével beszélgettem, és kértem, hogy avasson be minket, hogyan is született meg a GYÖNGY KRISTÁLY Group Kft.

2010-ben született meg a gondolat bennem, hogy egy igazi prémium minőségű szolgáltatást nyújtó társaságot alapítsak, fejlesszek Magyarországon.

Korábban a Homoród Kft-nél, mint tisztítás technológiai ellenőr végeztem az ellenőrzési, szervezési, szakmai munkálatokat.  2010. májusától a saját vállalkozásomban, a GYÖNGY KRISTÁLY Group Kft- nél, mint ügyvezető, tulajdonos, végzem a feladatokat, ezáltal nem volt idegen tőlem, hogy miként is lehet felépíteni majd a jövőben egy olyan vállalkozást, ahol az első mozzanattól az utolsóig, minden apró részlet tökéletesen, rentábilisan működik.

A vállalkozásom kezdetben csupán néhány partnerrel szerződött, de az intenzív munkavégzés eredménye meghozta gyümölcsét, mára már több, mint 20 kiemelkedő, hazai, illetve nemzetközi partnerrel büszkélkedhet.

Magyarországon az utóbbi években több versenytárssal is találkozhattunk, de ez egy egészséges piaci jelenlétet követel cégünktől is.;…